Paprikafélék tápanyagellátásának általános ismeretei

Általános jellemzők

A paprika névhez nagyon eltérő felépítésű, növekedési típusú, termésű fajták tartoznak. Az étkezési fajták is rendkívül változatosak, bogyószínük, bogyóméretük, ízük nagyon eltérő. Betakarításuk többségében az úgynevezett gazdasági érettség állapotában történik. Ami azt jelenti, hogy a termés méretében eléri a végleges nagyságot, de a valódi érése még meg sem indul. Az ipari, általában pirosra érő fajták betakarítása biológiai érettségben, vagy ahhoz közel történik. Ezek tápanyagellátása igazán a termés érését megelőző időszaktól tér el jobban az étkezési fajtákétól, mert a bogyó minősége, színe ,szárazanyag tartalma a biológiai érés alatt eltérően alakul.

A változatosság ellenére a termesztett paprikák alapvető igénye mégis hasonló. Hajtatásban és szabadföldi intenzív termesztésben is ugyanazokra a tényezőkre kell figyelemmel lenni, függetlenül attól, hogy beavatkozási lehetőségeink szabadföldön kisebbek.

A tápanyagellátás sikeréhez tehát a következő feltételeket kell biztosítani:

• jó szerkezetű, levegős, egyenletes nedvességtartalmú talaj,
• harmonikus tápanyag-ellátottság, alacsony só szint a talajban,
• közömbös, gyengén savanyú kémhatás, alacsony Cl, Na és HCO₃ szint a talajban,
• hajtatásban ősztől tavaszig 60-65 %, nyáron 65-70 % levegő páratartalom kedvező,
• a tápoldat, illetve öntözővíz adagokkal a gyökérzóna VK_szf 80 % körül legyen,
• szabadföldön májusban 70 mm, júniusban 100 mm, júliusban-augusztusban 150-150 mm, szeptemberben 100 mm összes vízmennyiség egyenletes eloszlásban rendelkezésre álljon (eső + öntözés).

A tápanyag utánpótlásban figyelembe kell venni, hogy gyökérzete sekély, nagyon levegőigényes és sóra érzékeny. Az új hibrid fajták között elmosódtak azok a határok, melyek a korábbi csípős fajták nagyobb tűrőképességére igazak voltak. Sem a só tűrésre, sem a kalcium érzékenységre általános kivétel nincsen. A körülmények függvényében egyes fajták érzékenyebbek, mások tűrőképessége valamivel jobb lehet.

A paprika igényes táplálása szülte a "kis adagokkal etetés" ismert gondolatát. A jó vízellátás a tápanyagfelvétel meghatározójaként is fontos. A talaj nedvességtartalma (szabadföldi vízkapacitás) ültetés után 70 %, majd 80 % VK_szf értéknél optimális. A teljes tenyészidőszakban szabadföldön 500 mm, hosszú kultúrás, közel egy éves hajtatásban közel 1500 mm vízigénnyel kell számolni.

A friss fogyasztásra termesztett paprikák összességében nagyon változatos csoportjáról van szó, de ezek között a fehér fajták, a tölteni való, piaci forgalomban TV paprika néven szereplő fajták meghatározóak. Az eltérő bogyószínű, bogyóméretű, gyakran csípős típusok alapvetően hasonló igényűek. Tápanyagellátás technológiája szempontjából elsősorban a növekedési típus, a növény habitusa az inkább meghatározó az öntözés és tápanyagellátás szempontjából.

A paprika fajták csoportosítása, növekedési típusok

A paprika fajták csoportosítása több szempont szerint megtörténhet. A bogyó színe, alakja, íze az általános csoporttényező. Felhasználásuk, vagy szedési állapotuk is lehet szempont. Az étkezésre termesztett fajtákat általában gazdasági érettségben szedjük, az ipari fajták biológiai érettségben, az általában érett színükben pirosan takarítottjuk be. Általában, mert pl. a fefferóni ipari savanyító paprikát, vagy az alma alakúakat is többnyire színeződés előtt, még "zölden" szedjük. Az ipari pritamin és kápia paprika korai típusai érés előtt szedve, vagy érett állapotukban pedig egyre népszerűbbek az étkezési piacon. Tápanyagellátás szempontjából különbséget a növekedési típus, illetve a biológiai érettségben történő betakarításnál kell tennünk, mert a növekedést, fejlődést tekintve ezek határozzák meg inkább az ellátás mikéntjét. A biológiai érettség esetén a bogyó érése miatti tápanyagfelvétel változást, illetve a bogyó minőségét kell biztosítani.
A növekedési típus alapvetően kétféle lehet. A nagyobb lombú, erősebb növekedésű vegetatív, valamint a gyengébb habitusú, erősebben kötő, rövidebb ízközű generatív jellegű. Ritkán találunk a kettő közötti, átlagos növekedésű fajtát.

Vegetatív típusok jellemzői

Az erős növekedésű, erősebb lombozatú, vastag szárú, hosszabb íz közű növekedési típusok jellemző technológiát igényelnek, mivel érzékenyebbek a vegetatív túlsúlyra. Minden, a növekedést serkentő környezeti tényező hatásának összeadódása a vegetatív túlsúly előidézője lehet. Tápanyagellátásuk és öntözésüknél arra kell jobban figyelni, hogy a viszonylag nagyobb tápanyag, és azon belül nitrogén igényüket a terheléssel arányosan biztosítsuk. A kritikus időszak csúcsa az első kötések növekedéséig van.

A palántanevelés végétől, a kiültetés és termésfejlődésig visszafogott öntözéssel, magasabb tápoldat EC-vel a minél korábbi terméskötésre kell törekedni, amikor a fejlődő termés már terheli a növényt könnyebben beáll a vegetatív-generatív egyensúly. Majd a terheléssel arányosan kell a tápanyag mennyiségét növelni, és az ellátást biztosítani, hogy a növekedés is megfelelő maradjon, tehát a vegetatív-generatív egyensúlyt kell tartani.

Generatív típusok jellemzői

A gyengébb növekedési erélyű, rövidebb íz közű, jobban kötő fajták növekedési ütemének fenntartása jelent feladatot. Az ilyen fajták növekedési erélye sokkal kisebb, ezért sokkal érzékenyebbek a növekedést csökkentő külső hatásokra. A generatív hatások elkerülése miatt már a fiatal palánták ültetése az első kritikus pont. A palánták növekedése folyamatos legyen, az egyenletes nedvességre, jó nitrogén ellátásra figyelni kell. A terhelés növelésével a tápanyag mennyisége és a nitrogén ellátás feltétlen arányban legyen, hogy a hajtások növekedése ne lassuljon, pláne le ne álljon. Az ízközök hosszának csökkenése már előrejelzi a zavart, ezért annak észellésekor a körülményeket a növekedés serkentésének irányába kell változtatnunk. Nagyobb öntözési adagok, és/vagy öntözési gyakoriság, magasabb nitrogén arány, alacsonyabb EC, magasabb páratartalom, megfelelő éjjel-nappali hőmérséklet lépcső, stb. Mindezeket a fennálló helyzet vizsgálatának alapján kell módosítani úgy, hogy felfedjük a legvalószínűbb kiváltó okot, okokat és elsősorban azokra koncentrálunk.

Tápelemek felvétele, tápanyagszükséglet

A zöldségfélék tápanyag tartalma, azaz a ténylegesen felvett mennyiségek jól tájékoztatnak az egyes fajok közötti eltérésekről. A felvett, a növényben lévő tápanyag mennyiség soha nem azonos a tápanyagigénnyel és tápanyagszükséglettel. Sokkal nagyobb mennyiségre van szükség a felvétel körülményei, a veszteségek miatt. Adott tápanyag, tápelemek hasznosulása, érvényesülésének mértéke ugyanis nem lehet 100 % a gyakorlatban.

A növények termésének tápelem tartalma nem feltétlen van szoros összefüggésben a hiány káros hatásával, tehát a tápelem igény és érzékenység nem feltétlenül azonos súlyú. Több nagy mennyiséget tartalmazó zöldségféle nem kimondottan érzékeny az ellátottságra. Ugyanakkor növényben legalacsonyabb Ca tartalmú paprika termése kifejezetten érzékeny a hiányra.

Zöldségfélék felvet tápelem mennyisége(REGŐSNÉ, szakirodalmi adatok, 2006)

Hozamközpontú, termés centrikus szemlélet tápanyagigény, illetve tápanyagszükséglet közelítése

Az intenzív termesztésben a tápanyagfelvétel már közel sem mondható a korábbi terméseredményekhez viszonyítva átlagosnak. A terméseredmények többszörösére emelkedtek, melyek a korábbi tervezési módszerrel a tápanyag, és ennek függvényében műtrágya szükséglettel már nem követhetők jól. Az egyenes arányú tápanyagigény emelkedés csak egy kisebb tartományban igaz és alkalmazható, de például háromszor akkora termés nem háromszor annyi tápanyagot igényel, mint ahogy nem is háromszor annyi vizet, stb., mert részben nem a teljes zöld tömeg háromszorozódik, részben pedig a víz és tápelem hatékonyság is sokkal jobb az intenzív termesztésben.

A tápanyag szaktanácsadásban a mérleg tápanyag igény oldalán előfordul, hogy csak a területről terméssel elvitt tápanyagmennyiséget, a tápanyag exportot számolják. A terület tápanyagmérlege szempontjából ez korrekt is, de a tápanyagellátás szempontjából a maradványok tápanyagként csak az ásványosodás után, valamikor, hasznosulnak. A hasznosítható részt pedig a tápanyagvizsgálat mutatja, tehát nem marad ki a tervezési folyamatból.

A tápanyagexport, a felvett és területről elvitt tápanyag mennyiség ugyanis teljesen másként alakul a többszörösére emelkedett hozamok esetében. hozamközpontú, termésközpontú ellátási szemlélettel célszerű a tápanyagigényt, tápanyag szükségletet meghatároznunk. Az ellátást pedig az így számított tápanyagszükséglet adatai alapján kell terveznünk.

A tápanyag gazdálkodás fontos kérdése a talajtípusnak megfelelő ellátás, ami a talaj tápanyag szolgáltatásából, kémiai fizikai jellemzőiből adódik, és a víz- és tápanyag gazdálkodási tulajdonságok különbözősége miatt szükséges.

A tápanyagszükséglet változása szabadföldi zöldségtermesztésben a talajkötöttség és tápanyag ellátottság függvényében; %-ban (TERBE, 1986 nyomán)

Megjegyzés: + = nagyobb szükséglet, növelni kell a közepesre számított, - = kisebb szükséglet, csökkenteni kell a számított (javasolt) hatóanyag mennyiséget.

Szervestrágyázás szerepe az intenzív termesztésben

A korszerű termesztés nem jelenti a hagyományos tápanyagellátás eredményeinek, jelentőségének elvetését. A szervestrágyázás kedvező hatása miatti alkalmazása ezt megerősíti. A szerves trágya tápanyagot is hordoz, de nem ez adja a jelentőségét az intenzív termesztésben. Sokkal nagyobb a talajszerkezetben, a talaj tápanyag és vízgazdálkodásának javításában, mellyel a talaj termékenységének közvetlen növelője.
Természetesen csak a kémiailag tiszta, jól kezelt, gyommagmentes, vegyszermentes érett trágya javasolható intenzív termesztésben.
Amíg a közvetlen tápanyagellátást a műtrágyák adagolásával jól megoldhatjuk, a szervestrágyázás rendkívül összetett hatása adott talajtípusnál sokszor nem pótolható más technológiai elemmel. Az intenzív szabadföldi és talajos hajtatott termesztésben jól kiegészíti a komplett műtrágyás ellátást a jó minőségű szerves trágya, vagy megbízható szárított szerves trágya alkalmazása. A műtrágya jó tápanyag hasznosulása, hatékonysága szinte minden talajtípuson kamatoztatható.