Görögdinnye tápoldatos szabadföldi Rosier tápanyagellátása

Minta technológia, általános feltételekkel. Eltérő körülmények esetén korrekció szükséges.

A görögdinnye a két dinnyefaj közül az extenzívebb, külterjesebb növény. Erősebb gyökérzete jobb víz és tápanyaggyűjtő, de az intenzív fajták sokkal igényesebbek. Só tűrő képessége jobb a sárgadinnyéénél és általában ellenállóbb, szárazságtűrőbb. Mindez azt jelenti, hogy egyes évjáratokban jobb termésátlag is elérhető gyengébb körülmények között, de a gyakorlat azt bizonyítja, hogy intenzív fajtáknál ez ritkán fordul elő. Éppen ezek a rosszabb körülmények okozzák, hogy a hozamok gyakran olyan alacsonyak.

Intenzív görögdinnye termesztésben a hibrid görögdinnye fajták tápanyagigényes és vízigényesek. Öntözött technológiában magasabb hozamokkal, a tápanyagigény valamivel magasabb. A felvétel dinamikája a sárgadinnyéhez hasonlóan a virágzásig nagyon erős. Az első hajtásnövekedéskor csekély N többletet, míg termésérés idejére a K aránynövekedést kell biztosítani.

A görögdinnye fajlagos tápanyagigénye alacsonyabb, mint a sárgadinnyéé, de hozama általában magasabb, ezért a területegységre szükséges tápanyag mennyiségek magasabbak. Intenzív termesztésben a hatóanyag szükséglet meglehetősen magas, műtrágyaszükséglete naponként átlagosan 20 kg/ha szinten tervezhető.

Átlagos műtrágyaszükségletét 2,4 kg N, 1,1 kg P2O5 és 5-6 kg K2O hatóanyag mennyiséggel kell számolni.

A tápanyagfelvétel dinamikája a virágzásig nagyon erős. Az első hajtásnövekedéskor csekély N többletet jellemző, míg termésérés idejére a K arány emelkedését kell biztosítani az ugrásszerűen emelkedő K felvételhez. Intenzív technológiával a hozamok könnyen elérik a 60-80 t/ha termést is, de kedvező körülményeknél a nagyobb termőképességű fajták 100 t/ha termése is természetes.

A hajtatásban is az öntözött szántóföldi termesztés tápanyag igényével kell számolni.

A görögdinnye hozamközpontú tápanyagszükséglete szabadföldi termesztésben, közepes tápanyag ellátottságú talajon (kg/ha hatóanyag)

Görögdinnye

termés; t/ha*

N

P2 O5

K2O

NPK

korai

 

15

69

28

120

217

25

91

36

160

287

35

101

40

180

320

közepes és hosszú tenyészidejű

30

92

41

164

297

50

125

55

223

403

70

148

65

263

475

90

160

70

284

514

Alaptrágyázás

Intenzív termesztésben alap, vagy starter trágyát a talajvizsgálati eredmények alapján a tápelem ellátottság szerint válasszunk. Takart, ikersoros és bakhátas műveléshez a sávos alap, vagy starter trágyázással csökkentett műtrágyaadag is elegendő. Művelő utas csepegtető öntözés esetén felesleges is a teljes felületű indító trágyázás.

Görögdinnye termesztés alaptrágyázás, vagy startertrágyázás tápoldatos szabadföldi termesztésben

Kijuttatási időszak, fázisSzervestrágya (t/ha)Termésszint (t/ha)MűtrágyaDózis (kg/ha)Megjegyzés
kiültetés előtt30-5060-80Mórafert 5-12-24+3MgO+ME400-600kötöttebb talajon
Mórafert 12-12-17+2MgO+ME400-600homoktalajon
starterkéntMórafert 12-12-17+2MgO+ME200-250bakhátba, vagy sorkezeléssel

Tápoldatozás

Alaptrágyázott kultúrában a kiültetéskor alapos starter kezelés után eleinte visszafogottan tápoldatozzunk. A virágzástól a kalcium ellátást, intenzív növekedéskor a jó nitrogén ellátást, szedés előtt pedig a megfelelő N/K arány kell kiemelni a technológiában.

Szabadföldön az intenzív technológia, 60-80 t/ha feletti termés eléréséhez, a hajtatásban megszokott folyamatos tápoldatozásra van szükség. A tápoldatozás heti adagját a talaj típusa szerint 1-2 részletben célszerű kiadni, úgy, hogy először a tiszta vizet, majd a tápoldatot juttatjuk ki. A tápanyagnak eső után is ki kell kerülni! Ekkor alacsonyabb vízmennyiséggel, de magasabb töménységben adjuk ki a szükséges műtrágyát. A tápanyag mennyiségét is csökkenteni kell tartós lehűléskor, hiszen akkor a növekedés és tápanyag felvétel is lassul. A tápoldatozás alkalmával minimálisan javasolt mennyiség 5-6 l/m2, azaz 50-60 m3/ha. A tápoldat töménysége a tavaszi időszakban 0, 07-0,1 %, nyáron 0,05-0,07 %, azaz 0,5-1,0 kg műtrágya 1000 literenként.

Görögdinnye termesztés tápoldatozása hetenként egy, vagy megosztott kezeléssel, csepegtető öntözéssel, alaptrágyázott talajon (kg/ha)

Kijuttatási időszak, fázisMűtrágyaDózis (kg/ha)Töménység (%)Megjegyzés
kiültetés beöntözséeMórasol 15-30-15+ME20-250,1-0,15
gyökeresedés, intenzív növekedés alattMórasol 17-9-29+1MgO+ME40-500,08-0,1
gyökeresedés alattKalciumnitrát40-50
intenzív növekedés alattMórasol 17-9-29+1MgO+ME40-50
Kalciumnitrát50-60
teméskötéstőlMórasol 24-8-17+ME40-50
termékötéstőlKalciumnitrát50-60
első temések harmad méreténélMórasol 12-6-36+2MgO+ME50-60
érésig és szedések utánKalciumnitrát20-250,1
Káliumnitrát35-40

Lombtrágyázás

A növényvédelmi munkákkal egy menetben mikroelemes lombtrágyázást is végezzünk. A Rosasol mikroelemes műtrágya családdal a teljes tenyészidőszakban hatékonyan megoldható a mikroelemes lombtrágyázás. A Fosfitex bioaktív lombtrágyák segítenek a növények ellenálló képességének növelésében, javítja a kondíciót, kimagasló hatása van a gombaölő szerek hatékonyságának emelésében, ezzel segít a gombabetegségek leküzdésében.

Görögdinnye komplett lombtrágyázási programja növényvédelmével egy menetben, 7-10 naponként

Kijuttatási időszak, fázisKezelés céljaMűtrágyaDózis (%)Megjegyzés
gyökeresedés alattgyökeresedés, virágzásserkentéseSmaragd Turbó Gyökeresítő0,4-0,5kalciumos starter kezelés
gyökeresedés serkentése, korai betegségek megelőzéseSmaragd Extra Zn/Mn0,4-0,5bioaktív starter kezelés
virágzástólterméskötődés javításaSmaragd Turbó Kötődésjavító0,4-0,5kalcium-bór kezelés
kalcuimhiány megelőzése, növekedés serkentéseSmaragd Turbó Kalcium0,6-0,7komplett mikroelemes kezelés
terméskötés utánszín és ízjavítás, érésgyordsításSmaragd Turbó Scorpio0,4-0,5speciális minőségjavító kezelés
intenzív növekedéskorbetegség megelőzés, kondícionálásSmaragd Extra Zn/Mn0,4-0,5bioaktív kezelés
növekedés serkentésMórasol 30-10-10+ME0,6-0,9komplett mikroelemes kezelés
éréskezdettőlminőségjavítás, érésgyorsításMórasol 3-5-400,7-1érésgyorsítás, szükség szerint

A permetező szerek előkészítésénél a Rosasol és egyéb lombtrágyákat mindig utoljára keverjük be. Keverési próba elvégzése minden új összetétel esetén szükséges.